a találatokra...


keresés indítása!

keresett szó (beta):

ország

település:

típus

létezik
nem létezik
műemlék
hasznosították
bontásveszély
eladó
térképes


keresés indítása!



A keresési feltételek:
Keresett szó: Márkus Gyula
Csepel Művek
Budapest, Központi út
[Közép-magyarországi régió] / [Budapest]
Típus: egyedi
Kapacitás: 2500m3
Épült: 1969
Épület magassága: 37 m

Koordináták: 47.427224, 19.056902
Térképre


Kapcsolódó nevek:
Kapcsolódó hivatkozások: A Weiss Manfréd és fivére által 1892-ben alapított konzerv-, majd lőszergyár néhány évtized alatt az ország legnagyobb gépipari vállalatává nőtte ki magát. Munkások ezreit foglalkoztatta, és szinte mindent gyártottak, ami eladható volt, a gombostűtől a harckocsiig. Az 1960-as években érte el a Csepel Vas- és Fémművek munkáslétszáma csúcspontját, amikor is közel 40 ezer ember dolgozott az óriási csarnokokban. Ekkorra a gyártelep belső vízhálózata is megérett a rekonstrukcióra. A beruházást több évig halogatták, főleg anyagi okokból, mígnem 1969. augusztus 19-én átadták a jelenlegi víztornyot azzal a céllal, hogy a hatalmas gyártelep ivóvízellátását biztosítsák. A 37 m magas betonmonstrum két tartálya együttesen 2500 m3 víz tárolására alkalmas. A már nem működő víztorony törzsében körlépcsőn lehet feljutni a tartály alatti csőkamrába, majd onnan a tartály közepén átvezető létrán a tetőre. A torony tetején koronaként körbefutó Csepel Művek felirat messziről jelzi, hogy hol is található az építmény.

Idézet Dr. Bölcskei Elemér – Dr. Orosz Árpád: Vasbeton szerkezetek. Héjak. (Budapest, Tankönyvkiadó 1973)c. könyv 413. oldaláról: "A törzs csúszózsaluzattal készült, és a nagy felület egyhangúságának feloldása érdekében függőleges bordázattal alakították ki. A medencét monolit építésmóddal az eredeti helyén építették meg. A víztorony terveit Dr. Márkus Gyula (MÉLYÉPTERV) készítette."

Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék

Szentes
Szentes,
[Dél-alföldi régió] / [Csongrád]
Típus: aszódi típusú
Kapacitás: 100m3
Épület magassága: 26,75 m

Kapcsolódó nevek:
Kapcsolódó hivatkozások: Ez a víztorony nem műemlék!

Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék

Aszód
Aszód,
[Közép-magyarországi régió] / [Pest]
Típus: aszódi típusú
Kapacitás: 100m3
Épült: 1960
Épület magassága: 26,8 m

Kapcsolódó nevek:
Kapcsolódó hivatkozások: !
Az első emeltfejű víztorony Magyarországon. Megj: a http://viztorony.hu/h/pest/aszod/02.html oldalon lévő metszet tévesen került be, le kell szedni...

Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék

A kereső működéséről:

Természetesen lehet keresni régióra, megyére és településre, Budapesten belül kerületre is.
A típus is kiválasztható, itt az elnevezéseket és az osztályozást még finomítjuk.

A választható szűkítések:

Létezik: minden olyan tornyot mutat, amiről biztosan tudjuk, hogy még áll.

Nem létezik: minden olyan tornyot mutat, amiről biztosan tudjuk, hogy még vagy már nem áll, illetve sosem épült meg.

Műemlék: megmutatja a műemlék víztornyokat. Sajnos nagyon kevés van!

Bontásveszély: no comment...

Eladó: szólj, ha tudsz eladó víztornyot, betesszük az adatbázisba!

Térképes: ezeknél a víztornyoknál Google Maps térképet is beágyaztunk.

Koordinátákat várunk minden más víztoronyhoz!