A lüneburgi víztorony tervezett újrahasznosítása során a Bausubstanz című szaklap számára hamar nyilvánvalóvá vált, hogy rajta kívül még sok átépített víztorony létezik. Ezt bizonyítandó a lap hatrészes sorozatot tett közzé. A Bausubstanz olvasói részéről a sorozat iránt tanúsított nagy érdeklődés, valamint a részben valóban szokatlan újrahasznosítási példák sokasága adta az ötletet e könyv elkészítéséhez.

Víztornyok alatt a szó legszorosabb értelmében a településképből kimagasló, közüzemi és ipari vízellátást biztosító építészeti alkotásokat értünk. A központi helyeken fölépített víztornyok a város és a településkép jelentős alkotóelemei lettek. A védőbástyákhoz és templomtornyokhoz hasonlóan ezek is tanúságot tesznek arról, hogy az építészeti formatervezői szándék, a funkciók elrejtése és a technikai célszerűség miként ötvöződik. Így hát nem csoda, hogy a víztornyok esetében az építészet átvesz a társművészetek formaképzéséből: a víztornyok egykor és ma bejárható szobrok! Forrásul szolgálnak a képzőművészeti alkotások inspirációihoz. Példa erre Max Beckmann "Hermsdorfi víztorony" című képe, és átvitt értelemben Paul Klee 1937-ben keletkezett "Wasserturm-Vogel" című grafikája is! Lám, milyen sok indok támasztja alá a víztornyok jelentőségét.

A gőzüzemű vasút leépítése és a síkvidékeken kiépített új ivó- és használativíz-ellátás nélkülözhetővé tették a víztornyokat. Az eredeti funkciók visszaállítása, mint Speyerben vagy Münsterben, kivételek. A funkcióvesztés azonban a legtöbb esetben gyors pusztuláshoz vezetett. Ez a hiány nem csupán a város- ill. tájképben jelentkezett, hanem egy történelmi jelentőségű építészeti egység, kulturális örökségünk egy része tűnt el örökre.

A tervezők a víztornyok megóvását és újrahasznosítását formai és műszaki vonatkozásban egyaránt fontosnak tartják. Jelenleg víztornyok találhatók átépítés alatt Dessauban, Eichwaldeben, Neukalenben, Westerland auf Sylt-ben, Hamburg-Lohbrügge-ben, csak hogy egy-két példát említsünk. A két elsőként említett torony e könyvben is szerepel. A további tornyok Hamburgban, Eimsbüttelben (Sternschanze), Lüneburgban, Berlin-Steglitz-ben és Wormsban áttervezés alatt állnak. Az utóbbi, wormsi torony például Dr.-Ing. Klaus Nohlen és Artur Mandler professzor előadásainak is tárgya volt a wiesbadeni főiskola 95/96-os tanév őszi félévében! A példák közt szerepel berlini "Steglitzer Friedhof" -on álló víztorony krematóriumként való újrahasznosításának koncepciója, melyet a berlini Riebeling & Friends Műterem tervezett a Németországi Humanitárius Szövetség részére csak úgy, mint Bernhard Rieger és Ernst-Wolf Abee berlini építészek "utópiája": egy médiacentrum a "Művészet és Média Filmakadémia" számára.

A nagyszámú tervezett, átépítés alatt álló, vagy esetenként átalakított víztorony közül a könyv 30 objektumot mutat be, amelyeket a keleti és a nyugati szövetségi államok területén napjainkban lakásként, irodaként, szállodaként, vendéglőként, galériaként vagy múzeumként, meteorológiai mérőállomásként, planetáriumként vagy laboratóriumként hasznosítottak. A víztornyok újrahasznosítására figyelemreméltó példa található még a franciaországi Nancyban, és Rotterdamban, ahol hollandia legmagasabb víztornyát az "Utópia" építészcsoport tervezte át "lakó és munkaközösség" címmel. A Németországban található hasznosítási példák, széles választékukkal azt bizonyítják, hogy a tervezés és építés milyen kreatív és konvenció nélküli lehet e nem emberi tartózkodásra tervezett épülettípus esetében.

A kiválasztott tornyok jelenlegi funkciójuk szerint kerültek csoportosításra. A felhasználási területeken belül egymás mellé soroltuk azokat a tornyokat, amelyek vagy építészeti stílusukban vagy felhasznált anyagaikban vagy az átépítés speciális kérdéseiben térnek el. Ennek megfelelően a statika és a felújítási technológiák, építésjogi problémák (tűzvédelem, építési szabályzat, műemlékvédelem), a különlegességek, mint a tartály kialakítása, és a költségek kérdéseit a könyv az egyes tornyoknál tárgyalja. A 30 példára való szorítkozás miatt az Aurichban, Berlin-Prenzlauerbergben, Bochum-Weitmarban, Bramscheban, Buchendorfban és egy sor más helyen található víztorony nem került be a könyvbe.

Az épületekhez Dr.-Ing. Gerhard Merkl a Müncheni Műszaki Egyetemről írt tematikus bevezetést és Artur Mandler kölni építészprofesszortól olvashatunk egy elemző betekintést a könyv élén.

Köszönetemet fejezem ki azoknak a tervezőknek és építtetőnek, akik kutatásom során saját tornyuk bemutatásával segítettek, és további újrahasznosított tornyokra hívták fel a figyelmemet. Meg kell említenem Karin Baatz és Dr.-Ing. Wolfram Schleicher nevét is. Külön köszönetemet fejezem ki feleségemnek, aki e könyv megírásában segített.

Neustadt an der Weinstraße, 1996 áprilisa
Thomas Wieckhorst