A Wiesbadeni Műszaki Főiskolán, az építészeti szakirány a wormsi víztorony újrahasznosítását kapta feladatul az előző félévben. A wormsi víztorony külső kialakítását jellegzetes neoromantikus formák uralják. C. Hofmann irányításával építették. Annak idején, mint C. Hofmann egyik idézetéből kiderül, tudatában voltak azoknak a követelményeknek, melyeket a város múltja az új építmény konstrukciójától elvárt.

A tornyot 1888-1890 között a nyugati városrész, akkor még szabályozatlan beépítésű részének a legmagasabb pontján építették fel. Ma az ottani lakónegyed szerves részévé válva egy nagyobb téren áll. A háta mögötti iskolával egy épületszárny köti össze. A toronymagasság feléig érő fák veszik körül. A ma négy (korábban öt) utca kereszteződésében található torony a tér másik végén lévő Luther templom tornyának is hangsúlyos ellenpontja.

A kísérletek ellenére, hogy a torony karcsúnak hasson, a vízszintes színbeli és plasztikai osztások miatt inkább zömöknek és testesnek hat. Az építészeti hangsúlyokat a fal tagoló elemeire és az ablakok kiképzésére helyezték. A támpillérek az alapzat masszívitását hangsúlyozzák. A felsőszinten három kiszögellő erkélytorony színesíti a tető felé kinyúló lépcsőtorony motívumát. A négy kiugró épületrész közötti területen három-három kettős ökörszem ablak világítja be a közbülső tartály körfolyosóját. Hofmann a testes felépítéssel, a falak viszonylagos egyhangúságával, az egyszerű, köríves ablakformák alkalmazásával a toronyszerű építmények karakteréhez illeszkedő katonai jelleget fejezte ki a romanika stílusjegyeinek felhasználásával.
A műemléki védelem alatt álló torony újrahasznosításával kapcsolatban több kérdés is felmerült bennünk:

• • Megengedettek-e a külső beavatkozások ebbe a zárt, szabadonálló épületbe?
• És ha igen, akkor hogyan? Az építészeti kifejezés milyen minőségében lehetséges az ún. épülettel való munka kapcsán, vagy ez kizárja egymást?
• Az építészeti, tervezői feladat inkább a beltéri helyzetekre korlátozódjon?
• Hogyan válaszoljunk egy újrahasznosítás kapcsán a hasznosítás feltételeire, mint például a műszaki természetű kérdésekre (pl.: megvilágítás, gépészet)?
• Röviden: Hogyan értelmezzük és tegyük bensőségesebbé ezt a karakteres víztornyot?

Mivel különböző koncepciójú tervek születtek, kénytelenek voltunk a tornyot a szó szoros értelmében letapogatni. A diákok különböző csoportokra oszlottak fel, és minden egyes szinten készítettek egy felmérést. A közös eredmények összegzésénél hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a tornyot még nem jártuk be annyira, hogy terv szintjén lehessen vele foglalkozni. Még hiányoztak alapvető méret adatok. Különböző vélemények merültek fel az épület részeivel kapcsolatban. A tornyot még nem mindenki értette meg teljesen.
Ezután még többször is – az időközben felmerült további kérdéseinkkel - kivonultunk a toronyhoz, hogy kívülről és belülről is tovább elemezzük.

• Van-e összefüggés a külső homlokzati kialakítás és a beltéri elrendezés között?
• Milyen beavatkozások szükségesek vagy megengedettek kívül és belül?
• Ebben a konkrét esetben hogyan találjuk meg a hasznosítást? A cél a "kevesebből többet" elvnek megfelelően inkább egy alulhasznosításban, mint egy túlhasznosításban valósuljon-e meg?
• Hogyan tükröződnek a hasznosítási elvben a különböző belsőterek követelményei?
• A különböző terek milyen térbenyomásokat keltenek?
• Vannak-e olyan tervek, amelyek által egy semleges hasznosítást lehet elérni, tekintettel a jövőben esetlegesen változó hasznosítási igényekre?

Ezek a kérdések foglalkoztattak minket, és most intenzíven dolgozunk a beltéri adottságok értékelésén. Asszociációk elevenedtek meg Umberto Eco: A rózsa neve c. regény könyvtárának leírásával, valamint a 18. századi Giovanni Battista Piranesi: Carceri néven ismert építészeti vízióinak megjelenítésével. A nagy falazott boltívekkel áttört szabályos, masszív épületrészek az Olympico színház egy díszletéhez hasonlítottak. A beltéri épületelemeket külső homlokzatként is fel lehet fogni. A belső térben való tájékozódási képességünket megzavarta a toronyban kialakított négyzetes tér viszonyulása a kör alaprajzú belsőhöz, mivel az épületrészeket minden irányban hasonló módon alakították ki.

Így vizsgáltuk meg a beltéri hatásokat, amelyeket meghatározott az első szintek magas, felfelé nyúló tere. A tartály alatti tér, még az egykori nyomott hatást érzékeltette. Továbbá éreztük a tartály feletti szédítő térhatást, ami tériszonyt keltett. A tető könnyed acélváz szerkezetének elemei ellentétben álltak az alsóbb szintek zárt tömörségével. A tetőterek intimitása pedig egy múlt századi mesebeli szobára emlékeztetett.
Olyan tervek készültek, melyek nagyon egyszerű és visszafogott, ugyanakkor kifejező módon reagálnak a különböző beltéri helyzetekre, és azok hangulatát is megtartják.

Összegezve a wormsi víztorony hasznosítása kevésbé kötött, nem teljességre törekvő kihasználást célzott meg. Így lehet a különböző igényekre tekintettel lenni, és szűkös pénzügyi ráfordítással a jövőben esetlegesen változó hasznosítási igényekre jó választ adni. A költséges és az épület számára káros, nagyobb jövőbeni átépítéseket el lehet így kerülni.

Összegzésként és tapasztalatként az mondható el, hogy egy meglévő épülettel való kapcsolatot a lehetőségekhez mérten el kell mélyíteni ahhoz, hogy hasznosítására jó megoldást találjunk. A külső beavatkozások és az új épületrészek indokoltnak tűnnek, ha méretben, arányban, formában jelentős korszakok egymásra rétegződését definiálják. Így a tervezési munka összetettebb, érdekesebb, de nehezebben megvalósítható, mint egy új építési feladat. Mindezek tudatában tekintjük végig a többi víztornyot is.

Artur Mandler

Artur Mandler professzor, építész BDA, Wiesbadeni Műszaki Főiskola, építészeti szakirány, a kölni Mandler BauCoop építésziroda tulajdonosa