Az "Aquarius" Vízimúzeumot 1992 márciusában nyitották meg Mülheim an der Ruhr-ban. A közel 100 éves víztorony eredeti funkciója tartalmilag igen szoros kapcsolatban áll a toronyba tervezett kiállítások témáival. A témák művészeti és múzeumpedagógiai megjelenítése igen korszerű: az acélidomokban elhelyezett képernyőkön megjelenő videójátékokon keresztül ismerkedhetnek meg a múzeumlátogatók a víz tulajdonságaival, felhasználásával és veszélyeztetettségével.
Az 1912-ben épült, ma műemléki védelem alatt álló víztorony elsősorban a környező kohókat látta el vízzel viszonylag hosszú ideig, míg végül 1982-ben üzemen kívül helyezték. A tulajdonos, az "RWW Rheinisch-Westfälische Wasserwerkgesellschaft mbH" kívánságára a többé nem használt, 50 m magas tornyot egy a vízről szóló információközponttá kellett átalakítani.

1988 novemberében az átalakítással megbízott építészek, Hofstadt és Schneider számára két jelentős, - karcsú épületek átépítésénél gyakran felmerülő - probléma adódott. Az egyik, hogy az ebben az esetben különösen kicsi, kerek alaprajzokat múzeumi használatra, idegenvezetésre alkalmassá tegyék, a másik, hogy a torony belső tereit függőleges értelemben is összekapcsolják.

A terek függőleges összekapcsolása
Ahhoz, hogy az épületben egy múzeum működhessen, szükség volt egy második menekülő-útvonal megtervezésére. Mivel a téglatorony belső termeit a bemutatás miatt meg kellett tartani, ezért a függőleges összekötést kívülre helyezték el. Egy üvegből és acélból készült összekötőtorony szállítja egy felvonólifttel a múzeumlátogatókat a torony magasságának a feléig. Mivel az összekötőtornyot az épülettől bizonyos távolságra tették, a látogató egy üvegátjárón keresztül jut a víztorony belsejébe. A másik függőleges összekötés egy, a toronyalaprajz közepén lévő üvegezett, kerek lifttel valósult meg. Ez a körben átlátszó lift múzeumpedagógiai szempontból nézve nagyon jó megoldás, mivel a felső toronyrész kiállítását látja a múzeumlátogató felemelkedés közben.
A felvonó a kilátószintre vezető útja során átmegy az 5000 liter vízzel töltött, függesztett tartályon (ez az eredeti térfogat századrészének felel meg), ami a múzeumlátogató számára bizonyára a víztorony egyik leglátványosabb installációja.

Az acéltartály belsejében is acél járdarácsos összekötőhidak vezetnek a víztükör felett a kilátó-galériába körülbelül 37 m-es magasságban. A panorámaüvegezés kilátó síkja miatt kedvező napsütés esetén az épület egykori funkciója kívülről is láthatóvá válik. A kilátószintről az út visszavezet a kiállítás területére a torony alsó felébe, vagy a liften keresztül vagy a múzeumi használat miatt szükséges külsőlépcsőn át, ami átjáróval csatlakozik az összekötőtoronyhoz. A víz témájának bemutatása összesen 13 szinten, részben egymással szemközt elhelyezett, betonból kialakított félkörökkel történik (Split-LevelSystem). A két torony közötti (víztorony és az összekötőtorony) átjárószinttől vezet le az összekötő csigalépcső egészen a földszintig. A szintek mindegyikének sajátos kialakítása a múzem egyes témáinak felel meg, mint pl.: Forrás, Folyók ökoszisztémája, Vízgyűjtő kutak.

Bemutatás a múzeum eszközeivel
A múzeumban a víz körforgását mutatják be. A természetes víztől, a víznyerésen át a vízellátásig alakul a tematika, ökológiai és történeti szempontokat is figyelembe véve. A tudás átadása a játékos interaktív média eszközeivel történik: számos képernyő mutatja a látogatóknak a víz témájához kapcsolódó videókat a megfelelő számítástechnikai eszközök támogatásával. A látogatók számára a múzeum közvetlen, aktív részvételt is lehetővé tesz: számítógép segítségével zsilipet vagy komplett vízierőművet, avagy csőtörést és heves tüzet szimulálhatnak. Így a látogató számára éppúgy érthető lesz, miként működik a mai vízellátás, mint az, hogy milyen hatással van az emberi beavatkozás a természetes vízkörforgásra. Ezzel megoldották a kezdetben problémát jelentő csekély bemutatási felület hiányát. A bejáratnál kapott mágneskártya a kulcs a múzeum élményvilágához, amely egyúttal az idegenvezetés magas szintű ötvözése is: videolejátszók vannak és azokkal összekötött interaktiv képernyővel rendelkező számítógépek, melyek a kártya segítségével aktiválhatók.

Művészeti bemutatás
A projekt szempontjából minden bizonnyal szerencsés volt az építészek és Thomas Schönauer szobrász együttműködése, aki a képernyők és a számítógépek egy részét acéltárgyakba helyezte (pl.: videót egy acéllemezből készült kör alakú domborműbe). Maguk a tárgyak a térbeli szobrászati berendezésekbe vannak beillesztve, hogy a víztorony függőleges átjárhatósága biztosítva legyen.

Költségek
Az Észak Rajna-Vesztfália tartomány 80%-ban vette ki részét az összköltségből: 1,4 millió márka összeggel. A városépítési alapítvány forrásai nélkül nem valósult volna meg a projekt ebben a volumenben. A költségek tetemes részét mindenesetre a művészeti és az elektronikai animációk tették ki. Az építési költségekből az acélszerkezeti munkákra, az összekötőtoronyra a felvonóval és szabadlépcsővel kb. 508000 DM-t, a beton munkálatokra 467000 DM-t, a kőműves munkákra 115000 DM-t fizettek ki. A víztoronyban végzett munkálatokból egyedül a tartály felújítása 329000 DM-ra rúgott, a homlokzat felújítása 318000 DM, a beton födémek és lépcsők szerkezetépítése 600000 DM-ba került.

Összegzés
A tervezési célt - a víztorony, mint ipari műemlék megőrzése - elérték az építészek. Természetesen az épület igényes múzemi felhasználása, építési kiegészítéseket követelt meg, a formai megjelenés és anyagválasztás egyértelműen az 1990-es évek formavilágát idézi, és ezért nem konkurál a víztorony lényegével. Egy funkcióját vesztett víztorony vízimúzeumként való újrahasznosítása, valamint a bemutatott téma nagyon sikeresnek nevezhető és követendő például szolgál a német múzeumi körökben.