1885-ben a berlini magisztrátus elhatározta, hogy a tempelhoferi hegyek legmagasabb pontján, a mai Kreuzberg nevű berlini városrészben vízátemelő művet létesítenek. Végül egy víztorony készült el magastározóval, szivattyúházzal, széntárolóval, kazánházzal, gőzkéménnyel, valamint egy lakással a gépészmester részére. Ahhoz, hogy a város sziluettjét erősen befolyásoló építmény megfelelő építészeti megjelenítést kapjon, a város az akkori berlini építész egyesülethez fordult, mely 1886 elején pályázatot írt ki a tagjai között.

A pályázatot két vezető építőmester: Hugo Hartung és Richard Schultze nyerte meg. Richard Schultze készítette a berlini vízművek Mügelsee-i tervét is, és messze Németország határain túl ismert templomépítő-mester volt. Hugo Hartung az egykori Műszaki Főiskola (Berlin-Charlottenburg) tanára volt (ez ma a Berlini Műszaki Egyetem). Az "Undine" jeligével benyújtott tervért akkor fejenként 500 DM-t kaptak a tervezők. Menet közben az építési feladat egyre nehezebbnek mutatkozott, mert a relatíve kis saroktelek bérházakkal már körbeépített területen helyezkedett el.

Az építés kezdete
A tervek engedélyezése után még 1886-ban elkezdték az építkezést. Két évig tartó építkezés után elkészült az akkoriban drágának számító, 300000 DM költségű épület. A téglafalazatú torony első emeletén volt a gépház vezetőjének lakása, a pincében fürdőszoba és kazán a melegvizes fűtés ellátására. Ez egyaránt fűtötte a gépházvezető lakását és a 406 m³ térfogatú víztartály tartalmát is a fagy ellen. Maga a függesztett, kovácsoltvas tartály az akkori lakás fölött helyezkedett el. A torony stílusában épített, ahhoz hozzácsatolt melléképületben helyezték el a kazánt, a széntárolót, az olajtartályt, a szén-mérő helyiséget és egy WC-t is.

Az átépítés története
1925-ben már végeztek átalakítást a víztorony gépészeti berendezésein: elektromos vízpumpát építettek be, amely a vízemelőként használt toronytörzsbeli helyiségeket feleslegessé tette. Ezekbe a terekbe újabb födémeket és válaszfalakat építettek be, így szolgálati lakásokat alakítottak ki a berlini vízművek dolgozói részére. Mikor a tornyot 1960-ban végleg üzemen kívül helyezték, a szolgálati lakások számát hétre emelték. Minden lakáshoz tartozott annak idején egy közel 25 m²-es kert is.

Az ifjúsági központ ötlete
1982-ben a szolgálati lakások feladása után az ingatlan 815 m² összterülettel Berlin tartomány tulajdonába került. Néhány helyiségben még 1984-ig a berlini vízművek munkatársai laktak. Az ötlettel, hogy a történelmi toronyban ifjúsági- és kommunikációs központot létesítsenek fiatalok számára, a lakók számára egy különleges kulturális ajánlatot akartak tenni. Az ötlet megvalósításának szervezésére már az 1980-ban "Fiatalság a víztoronynak" címmel kezdeményezés indult, amelyből 1982 közepén az "Ifjúsági Központ a Víztoronyban Önsegítő Egyesület" keletkezett.

Átépítési munkálatok
1986-ban az épület kiszárításával kezdődtek el a víztorony ifjúsági központtá való átalakításának munkálatai. A homlokzatot az átépítés során változatlanul kellett hagyni, mert az épületet már 1982-ban műemlékvédelem alá helyezték. Mindenesetre az átalakítás számos épületgépészeti berendezést követelt, amelyeket a legegyszerűbben kívülről lehetett volna felerősíteni, azonban ezek csak a meglévő épületrészeken belül helyezkedhettek el. Ezek közé tartoztak elsősorban a kéménykürtők és a szellőző berendezések.

A torony alagsorában az egykori széntüzelésű kályhák helyett, ma gázüzemű központi fűtés gondoskodik a kellemes melegről a felette lévő két szinten. A földszinten lévő boltozatos helyiség rendezvényteremként szolgál, ahol építészetileg hatásosak a vörös idomtéglából készült hevederívek. Egy színpad található itt, melynek korszerű megvilágítását, a víztartály terem közepén álló egykori ejtőcsövére rögzítettek. Színi előadásokat, bemutatókat, iparművészeti kiállításokat rendeznek itt. A második emelten az egykor lakásként használt helyiségekben ma hangstúdiók működnek, ezen kívül itt található a meglévő történelmi hozzáépítésbe átvezető összekötő-folyosó is. Ezzel biztosították az új funkcióhoz szükséges második menekülő-útvonalat.

A korábbi hozzáépítés földszintjén ma egy kávézó, mellette konyha, biliárdterem és WC-k találhatók. Ezen épületrész első emeletén társalgók és irodák vannak az adminisztráció számára. A második emeleten fotólabor és nyomda helyezkedik el, továbbá egy faláttöréssel kialakított átjáró a toronyba. A víztorony átépítésénél nehézségeket jelentett a biztonságtechnikai berendezések telepítése. Ez több faláttörést is igényelt egészen 1,3 m magasságig. Ezáltal lehetővé vált az összeköttetések és a funkcióváltozással kapcsolatos új vezetékek telepítése az épület belsejében. A második emeleti válaszfalakat el kellett távolítani, és a födémekbe illetve a tető tartószerkezeteként acéltartókat építettek be.

Hozzáépítés és külső létesítmények
Az épületegyüttes mellé állított új épület anyagában, formanyelvében, sőt tetejének dőlésszögével is hasonul a régi épülethez. A melléképületként már létező hozzáépítésből egy acélátjárón közelíthetjük meg az új épületet. Ennek földszintjén lakatosműhely, első emeltén pedig egy nyomda található.
Az épületegyüttes udvarán fölszedték az aszfaltburkolatot és pázsitot telepítettek helyette. Az ifjúsági és sport osztály kívánságára grillező részt is építettek, amit magas téglafal határol. Az átépítési munkák előtt már meglévő fás-bokros növényzetet a továbbiakban is megtarthatták.

Költségek és összegzés
A tervezett 2,87 millió DM-ás átépítési költségeket sikerült pontosan betartani. Ide számítandó még az 1 millió DM-ba kerülő homlokzati felújítás, a javítási munkák és a tető felújítása. Az "Undine" víztorony ifjúsági központként való újrahasznosításával Berlin Kreuzberg városrésze egy jelentős találkozási pontot létesített a fiatalok számára, ahol a szokásos szabadidős foglalkozások mellett sokféle művészeti és multikulturális tevékenységet lehet végezni. Magától értetődik, hogy az ifjúsági központ a Kreuzbergben élő külföldiek magas aránya miatt multikulturális találkozási hellyé vált.