egyedül kéne élnem - fordult hozzám krull, petrit idézve. hajnali,
hosszú sétákon érlelnem magam. bor és - fõleg! - szivar mellett (mert a
cigaretta a kapkodásnak kedvez, sok rövid lejáratú tervnek) lassan
fürkészni ki amit múltamnak - éppúgy önmagamnak nevezek. talán hasznos
volna regénybe fogni.

mert nincs már rám szükség, tudja freulein augenblick; zsaklinom a saját
útját járja megint - pillantott rám véreres, fáradt szemekkel a borostás
szélhámos, kezével egy könnyû szivarral játszva.

mi legyen most? - tette hozzá kibámulva a villa nappalijának gót ívû
ablakán.

hat éve voltam házvezetõnõje a nagytermészetû dalnoknak, mégis
tanácstalanul néztem szép, barna szemeibe: nem tudom, herr krull, bár -
hogy kicsit magam ellen beszéljek - egy magyar költõ már 1935-ben
megénekelte valami budapesti kávéházban, hogy:

szeress brit dámát: régi lordok
utódját, szeplõst, kékruhást:
vagy norvég lánnyal lesd a fjordok
fölött az õszi szélzúgást:
szeress szír asszonyt: lassú tánctól
vonagló, lomha kéjû nõt,
sápadt, görög szajhát bizáncból,
arany termekben vénülõt:
szeress nagymellû, lágy flamandot,
ki untat, s lagymatag mozog:
nem csókol asszony úgy a földön,
mint a szent istván parki asszonyok.

- ebbõl ne írjunk rendes levelet, freulein augenblick, csak küldje el a
postával így, ahogy van, a kertésznõ biztosan érti majd - fordult hozzám
enerváltan, míg egy avokádó koktéllal és egy teniszütõvel a kezében
kisétált a ködös délelõttbe

krull.