|
Hogy mennyire tudatos és mennyire mindig a feladat magaslatára emelkedő művész Lechner Ödön, azt semmi sem bizonyítja jobban, mint az 1914-ben kivitelre kerülő műve: a kecskeméti víztorony, mely tervezet bár már két év előtt készült, de a rossz pénzügyi helyzet miatt csak most kerülhet megvalósításra.
Ez a feladat egész létalapjában az ellentéte az előbbinek. Itt ugyanis a régi, változatlan életszükségletek helyett, abszolút modern életszükségletet kell építészetileg kielégítenie és pedig a legmodernebb — vasbeton — szerkezettel. Vagyis olyan feladat, ahol fenntartás nélkül valósíthatja meg egész élete modern törekvéseit.
|
 |
A víztorony eddig csak úgynevezett «szükség»-építkezés volt, mely a praktikus célt ridegen kielégítve, minden esztétikai megjelenéstől távol állott. Lechnernél az a gyakorlati, úgyszólván köznapi célszerűség nagyszabású, modern gondolattá érik. A ridegen konstruktiv épületet az ő művészete a jelenkor életszükségletét szimbolizáló modern monumentummá emeli. Elgondolása pedig nemcsak művészi, hanem praktikus szempontból is új eredményt jelent, mert önmagában felépítve, legföljebb, ha iromba tömeg lehetne ez a víztorony, mely pedig nyers felépítésében amúgy is hatalmas monumentális tömeg és így már csak kevés eszközzel is előkelővé téve: monumentum.
|
|
Lechner Ödön eszközei pedig kimeríthetetlenek. Ahogyan ő ezt a víztornyot elgondolja: az alja pirogránitból, a kupolája aranyos eozinnal borítva, magyar virágokkal díszítve, egész felépítésében pedig a nyers beton, előtte a színes pirogránitból készített Rákóczi-szoborral,... valósággal irigyeljük Kecskeméttől, mint egy szép álmot, melyet mi nem álmodhatunk és amelynek mégis örülünk, mert hiszen a miénk, az egész országé, a jövőé.
Lechner Ödön, ahogyan ezt a két ellentétes feladatot megoldotta, véglegesen igazolta törekvéseit még a szkeptikusok előtt is, egyben pedig a magyar alkotni tudás legszebb, legegé-szebb fejezetét írta be a magyar építészet annalesébe.
Forrás: Művészet 1914/2
|
Keresés | Friss 
Sosemvolt 
