mail: 
Víztorony Baráti Kör 
viztorony@viztorony.hu 


Budapest - XXI. Gyepsor u. 1 (Csepel Művek)
Fotó: András 2001
Fotó: Lix Péter
Fotós (számomra) ismeretlen, 1977

A Weiss Manfréd és fivére által 1892-ben alapított lőszergyár az évtizedek alatt az ország legnagyobb ipari vállalatává nőtte ki magát. Munkások ezreit foglalkoztatta és szinte mindent gyártottak, ami eladható volt, a gombostűtől a repülőgépig.

Az 1960-as években érte el a Csepel Vas- és Fémművek munkáslétszáma a csúcspontját, ebben az évtizedben közel 40 ezer ember dolgozott az óriási csarnokokban. Ekkortájt a gyártelep belső vízhálózata is megérett a rekonstrukcióra.

Forrás: Zsuzsi időgépe
1969. XI. 26.

szöveg: Széchényi Péter

A beruházást több évig halasztották, főleg anyagi okokból, mígnem 1969. augusztus 19-én átadták a jelenlegi víztornyot azzal a céllal, hogy a hatalmas gyártelep ivóvízellátását biztosítsák. A több mint 37 méter magas betonmonstrum két tartálya együttesen 2500 köbméter víz tárolására alkalmas.

A már nem működő víztorony törzsében körlépcsőn lehet feljutni a tartály alatti csőkamrába, majd onnan a tartály közepén átvezető létrán a tetőre. A víztorony tetején koronaként körbefutó Csepel Művek felirat messziről jelzi, hogy hol is található az építmény.

Fotó: András 2001
Fotó: Sopronyi Gyula
Fotó: András 2002
Fotó: András 2002
Fotó: Lix Péter
Fotó: Lix Péter
Fotó: Lix Péter
Forrás: T.P. egyetemi tankönyve
Fotó: Patkós Dániel
Forrás: szerszamgepgyartas.hu
(++)
Forrás: szerszamgepgyartas.hu
(++)
Főoldal | Lap teteje | Térkép | A következő budapesti víztorony