Az első világháború idején megtorpant a rendszer kialakítása, a 20-30-as években azonban szinte havonta fejlődött, bővült a város vízellátása és csatornázása.

A második világháború okozta károk helyreállítása után felvetődött egy önálló vízgazdálkodási vállalat kialakításának a szükségessége.

A víztorony, mely a szivattyútelephez képest mintegy 40 méter magas, arra szolgál, hogy benne az 5000 köbméter egy napi vízszükséglet ötödrésze, azaz 1000 köbméter víz tartalékban készen álljon, s ennek súlya a csőhálózatban mintegy négy légköri nyomásnak felel meg."

A víztorony vasbetonból épült. Felső kupolája vörösréz burkolatú. Tetszetős külsejű, így az akkori Debrecen legérdekesebb látványossága. Körfolyosóiról az egész környékre szép kilátás nyílik. 1914-ben tervek készültek arról, hogy a földszinten és az első emeleten kávéházat létesítenek, ez azonban nem valósult meg.

Az 50-60-as években a meglévő vízmű telep mellé még három épült. A város vízigénye ekkor már meghaladta a napi 55 ezer m3-t, így elengedhetetlenné vált a rétegvíz pótlása felszíni vízzel. 1976-ban helyezték üzembe a Keleti-Főcsatornára épülő vízkivételi művet, amely a város vízellátásának ma is mintegy egynegyedét adja.

A Debreceni Vízmű 1992-ben a városi önkormányzat tulajdonába került, 1995-ben pedig részvénytársasággá alakult. 2000. júliusa óta a tulajdonosi jogokat a Debreceni Vagyonkezelő Rt. gyakorolja.