A Víztorony története
A gödöllői Agrártudományi Egyetem parkjában a közeli egyetemi lakótelep vízellátási gondjainak enyhítésére az ötvenes években Jánossy György és Czebe István építész tervei alapján épült. Az építmény nem a szokványos formában és elrendezésben jött létre, tervezői megannyi leleménnyel egyedi alkotásnak adtak formát.

Az a dombvidék, melynek legmagasabb pontján ma a víztorony áll - a Duna és a Tisza vízválasztójában fekszik - tehát ad abszurdum a torony egyik oldalán lecsorgó esővíz a Duna irányába folyik el, a másik oldal csapadéka pedig a Tisza vízgyűjtőjére esik. A szerkezeti megoldásokat tekintve kettős héjú körperipterosz torony két koncentrikusan elhelyezett hengerből áll, a hengerpalástot két eltérő vastagságú téglafal alkotja, a külső és belső téglaköpenyt két vasbeton lépcsőszerkezet fogja össze.

Az egyik lépcső a vízmedencéhez, a másik a torony tetején megépített üvegfalú kilátóhoz vezet, ugyanakkor "ördöglépcső" módjára elkerülik egymást. Eredetileg a ma kilátóként üzemelő toronytető csillagászati megfigyelőhelyként szolgált volna, de a kúp alakú fémsisakkal fedett "üvegdobozt" végülis nem vették birtokba a csillagászok. Az épület bejárata feletti domborművet "Arion és a delfin" Borsos Miklós szobrászművész alkotta, míg a torony csúcsán álló szélkakas Magyari Barna munkája.

A torony környezetét is nagy műgonddal tervezték meg. A rézkakas földre vetett árnyéka jelölte ki a tornyot övező téglakerítés vonalát. A vetett árnyék a Nap mozgása szerint kiszerkesztve a kerítés kettős vesére emlékeztető formáját adta. A kerítésen belül a szélkakas árnyékának mozgását felhasználva virágórát is terveztek az egyetem kertészeinek segítségével. Az eredeti elképzelés szerint a virágóra egyben az évszakokat, hónapokat is jelezte volna : a hajnali órákhoz ültetett virágok tavasszal, a dél körüliek nyáron, a délutániak ősszel nyíltak volna. A telet a téglafalra felfuttatott borostyánnal szándékozták jelezni. A kerítésen belülre került Nagy Géza szobrászművész alkotása a tizenkét Zodiákus kőfigura.

Jánossy György építőművész 1923-1998

Hamvas Béla egy-egy súlyosabb gondolatot meditációs objektum gyanánt emlegetett. Valószínű, nem tiltakozna ellene, ha e filozófiai fogalmat térművészeti alkotásokra, netán az "őket" magas színvonalon dokumentáló könyvekre is kiterjesztenénk. Mert ez a nagy szeretettel összeállított, felhőszerűen lebegő, a valaha volt kávéházak légkörében fogant gondolatok örvényeit, villámcsapás intenzitású szellemi kisüléseit megidéző/eltárgyiasító könyv bizonyosan meditációs objektum. (Ám ha belelapozhatna Hamvas, meggyőződésem, felsejlene benne Fülep Lajos jóslata a Lechner utáni korok építőművészetének haláláról!)

Jánossy családi háttere, a fasori evangélikus gimnázium, a kamaszkori európai tanulmányutak, bámulatos indíttatás és indulás, a maga lendületes, szikrázóan eleven előadásában, a Petróczy Gábor által lejegyzett interjúban letehetetlen olvasmány éppúgy, mint a Dániából hazatért, világháborút tapasztalt, fiatal férfi állami tervezés keretei közti pályáját rögzítő beszámoló, melyet Jánossy Johannának és Lente Andrásnak köszönhetünk.

Az életút főbb eseményei, tervek, pályázatok és épületek emblematikusan tömör kronológiáját az építész válogatott munkái követik.

A gödöllői víztorony (1955), a budai vár Tóth Árpád sétányán emelt lakóház (1963), a kazincbarcikai kórház (1957-1969) és Jánossy megépítetlen terveinek képeit Pazár Béla, Janáky György és Ferkai András esszéi kísérik.




A Víztorony megtekinthető előzetes bejentés alapján.

Az Egyetem Vízgazdálkodási és Meliorációs Tanszékének telefonszáma :
06-28-430 817

1982-es interjú Jánossy Györggyel olvasható a Toronyőr naplójában.