mail: 
Gábor-Szabó Zsuzsanna 
zsuzsi@viztorony.hu 


Lesz-e 100 éves az Eötvös téri víztornyunk?

A szolnoki csata emlékére megrendezett hadijáték napján, 2007. március 3-án szombaton, délután 3 órakor az Eötvös téri víztorony megmentéséért folytatandó csata előkészületei okán gyülekeztek a toronnyal szomszédos Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola előadó termében a Szolnokiak Szolnokért Egyesület tagjai és a torony sorsa iránt érdeklődő lakosok mintegy harmincan.

A szervezők ekkor már túl voltak egy mozgalmas délelőtti programsorozaton.

Dr. Körmöczi Ernő és Szolga András, meghívott előadóinknak, a szegedi Funkció és Szerkezet Mérnöki Iroda ügyvezető mérnökeinek társaságában ellátogattunk Szolnok legöregebb víztornyához, a MÁV Szolnoki Járműjavító Kft. engedélyével.

Pusztuló műemlék víztornyunkat nemcsak az üzem területéről, hanem az egykori MÁV Strand napozóteraszáról is lencsevégre kaptuk. Közben azt latolgattuk, vajon milyen módon lehetne megmenteni a fenyegető enyészettől és mint ipari műemléket látogathatóvá tenni.

A képgalériánk nézegetése közben támadó mentő ötleteket a szolnoki toronymentők fórumába várjuk.
[galéria >>] [fórum>>]

A kezdet kezdetén
Az együtt elköltött kiadós ebéd után a délutánt már teljes egészében a 97 éves Eötvös téri víztoronynak szenteltük. Kérésünkre a Szolnoki Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. munkatársai megnyitották előttünk a torony lehegesztett ajtaját s mi a szemerkélő eső és erős szél ellen bemenekültünk.

Akik először látták, azoknak megdöbbentő volt a torony központi lépcsőjének korrózió súlytotta állapota. Csak egyesével merészkedhettünk rajta feljebb és feljebb. De a rossz idő ellenére is ki-ki buzgón fényképezte a soha nem látott részleteket, izgalmas tereket. Nagy ügyesség és vállalkozó szellem kellett a tartályba való lemászáshoz, de az itt készült képek is azt igazolják, hogy megérte.

Mivel a torony és környezetének jelenlegi állapota a meglazult műkő elemek és a leválni készülő betondarabok miatt életveszélyes, ezért azt javasoljuk, hogy olvasóink egyelőre érjék be képgalériánk képeivel.
[galéria >>]

A Gépipari, Közlekedési Szakközép- és Szakiskola igazgatójának jóvoltából (akit körünkben üdvözölhettünk) a torony további sorsát latolgató, tényfeltáró előadásra abban a teremben kerülhetett sor, melynek ablakain kitekintve minduntalan a víztorony ismerős részletei tűntek a szemünk elé.

A diavetítéssel egybekötött hat rövid beszámolóban, mely a Víztorony Rádióban is meghallgatható, Dr. Körmöczi Ernő, Szolga András és Gábor-Szabó Zsuzsanna (e cikk szerzője) felvetették a toronnyal kapcsolatos legfontosabb problémákat és megoldási javaslatokat.

Hagyjuk veszni vagy felújítás után kapjon új, közösségi funkciót?

 

Az előadók fényképére kattintva az elhangzott előadások rövidített, írott
változata olvasható.

Dr. Körmöczi Ernő
Dr. Körmöczi Ernő
okl. építőmérnök, Szeged
A felújított szegedi minta torony
Szolga András
Szolga András
okl. mérnök, Szeged

Dr. Körmöczi Ernő és Szolga András a szegedi Szent István téri víztorony felújításának generáltervező mérnökei az eredményes szegedi „toronymentés” hátterét képező nagyon pozitív önkormányzati és szakmai hozzáállásról és a kivitelezés megvalósításának viszontagságos de örömteli részleteiről számoltak be, mintegy perspektívát vetítve a szolnokiak elé. A képgaléria az előadásukból válogatott szegedi felvételeket tartalmazza. [galéria >>]

Gábor-Szabó Zsuzsanna
Gábor-Szabó Zsuzsanna
okl. építészmérnök, Szolnok

Az előadás második része már kifejezetten az Eötvös téri víztoronyra koncentrált. Én a víztorony oldalán is olvasható toronytörténeti írásomat foglaltam össze megemlítve az ún. Zielinski-típusú, kortárs víztornyokat és azok sorsát. Lásd: Kőbányai, Margitszigeti, XII. kerület Eötvös úti, Pécs: Fehérhegyi, Szombathely: Brenner-parki, Szeged: Szent István téri

Előadótársaim a 2006 őszén végzett statikai vizsgálataik eredményeiről szóltak és mutattak be hátborzongató képeket egyes szerkezetek állapotáról. [galéria >>]

Nyomatékosan felhívták a figyelmet arra, hogy a tornyot biztonsági okokból körül kell mihamarabb keríteni.

„Ez egy csodálatos műtárgy” – mondta Dr. Körmöczi Ernő az összefoglalójában és felvázolt egy általa javasolt cselekvési tervet a torony fejújításának elindítására függetlenül annak jelenlegi tulajdonviszonyaitól. (A február 1-jén megjelent cikk a Grátisz című helyi lapban [itt] és [itt] olvasható.)

  1. A tornyot el kell keríteni és a leváló homlokzati darabokat balesetveszélyességük miatt leverni.

  2. A csigalépcsőt újra cserélni és a tetőre való kijutást megoldani.

  3. A torony belsejét rendbe tenni, kitakarítani.

  4. Kisebb csoportok számára folyamatosan látogatásokat szervezni a toronyba, a kilátással és az érdekes belső terek élményével odavonzani az érdeklődőket.

A víztorony későbbi közösségi hasznosítására a gőztorony tervén kívül más hazai példákat is hoztam.

Siófok, Szabadság tér
Budapest, Margitsziget

Szeged, Szent István tér

De sokkal inkább ösztönző hatású lehet befektetők és tervezők számára a Víz Világnapján honlapunkon megjelent német víztorony-hasznosítási példatár. Ezen előképek ismeretében és látva a jelenlévők lelkesedését, amit a rögtönzött emlékkönyvünkbe bejegyzett gondolatok és az előadást követő felszólalások is tanúsítottak, úgy gondolom, hogy a 2010-ben felépítésének centenáriumát ünneplő víztornyunk a szolnokiak összefogása révén megújulhat és mindannyiunk örömére lehet.

Bízom benne, hogy emlékkönyvünk hátralévő, ma még üres oldalain egy küzdelmes de nagyon kitartó toronymentő csata krónikáját fogjuk hamarosan büszkén mutogatni a tömött sorokban érkező víztorony-látogatóknak.

Írta:
Gábor-Szabó Zsuzsanna
2007.03.22.

A hozzászólásokat, ötleteket, felajánlásokat és a fejleményekről szóló beszámolókat a Szolnoki toronymentők fórumába várjuk. [fórum>>]

Szeged, Szt. István tér 2006.09.16.
Főoldal | Lap teteje |

Víztoronyrádió!
Először nyomd a "popup"
gombot, majd felnyíló
ablakban a ZAP-ot!

Most a rádióban:
Dr. Körmöczi Ernő,
Szolga András és
Gábor-Szabó Zsuzsi!

A szolnoki toronymentők fóruma >>