|
Családi ház kilátással a természetre
|
|
|
Heikendorf,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
Ennek az 1911-ben épített víztoronynak tulajdonképpen a századfordulón tervezett heikendorfi kertes házas település vízellátását kellett volna biztosítania. A települést azonban az első világháború következtében kialakult gazdasági válság miatt soha nem építették meg. Annak ellenére, hogy a második világháborúban súlyos károk érték a tornyot, aminek következtében az egykor, a toronytetőn lévő kupolaformájú toronyszoba odaveszett, a víztorony a Schrevenborn birtokot és Ulmenstrasse községét 1958-ig látta el vízzel. A heikendorfi víztorony átépítése Achim Böhm gyermekkori álma volt, közel állt a szívéhez ez az épület, mert ezen a környéken nőtt fel.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
Az adott lehetőségek kihasználása
|
|
|
Viersen,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
Az 1890-ben kialakított vierseni víztorony tartálya 200 m3-es térfogatú. Ez az Intze-I-es típusú tartály még azután is az épületben maradt, miután a víztornyot stúdiógalériás magánlakássá alakították át. Ez nem is csoda, hiszen az 1981-ig használt víztartály jó állapotban volt. A törzsben a torony felépítése óta laktak, és szénkályhával fűtötték. Mindez pozitívan hatott a torony épületállagára.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
|
Plön,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
Amikor 1974-ben a plöni vízellátást korszerűsítették, a 40 m magas, karcsú, plöni víztorony is elvesztette az eredeti funkcióját. Nem sokkal ezután a rendsburgi Schleswag Víz- és Elektromos Vállalat eldöntötte, hogy megszabadul a költséges víztoronytól. A médiában megjelent akkoriban a hír, hogy egy érdeklődőnek odaajándékoznák a tornyot.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
|
|
Mannheim,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
Az 1905-ben, a mannheimi Feudenheim városrészben épült víztorony nyitott gömbtartályával egykor a környékbeli háztartásokat látta el vízzel. Az 500 m3 térfogatú gömbtartály típusának jellegzetes képviselője, mivel az 1000 m3-nél kisebb térfogatú Barkhausen-tartály egy továbbfejlesztéséről van szó. A toronykupola 1987-től 1991 közepéig tartó átépítésével az építtetők régi álma teljesült, mivel az épületet a körülötte lévő 858 m2-es telekkel már 1975-ben megvásárolták.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
Műteremlakás kilátással a falura
|
|
|
Stelle-Fliegenberg,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
A kis, falusi víztornyok újrahasznosítása a tengerparti, holland szélmalmok átépítési problémájához hasonlít. Kicsi, kör alaprajzú és igen szerény adottságokkal rendelkező terek állnak rendelkezésre csupán az újrahasznosításhoz. A felgyorsult technikai fejlődés miatt a két épületfajta sorsa is hasonlít: mint kisméretű ipari létesítmények elvesztették az eredeti funkciójukat a modern berendezések miatt.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
|
Nienburg,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Épület magassága: 40 m
Kapcsolódó hivatkozások:
A Nienburg an der Weser-i víztornyot 1912 és 1913 között Leithäuser, kasseli mérnök építette fel. A torony 1988-ig látta el vízzel Nienburg városát. A közművek felkérésére készült két szakvélemény, amelyek legalább 700000 DM-ra becsülték a 40 m magas torony újrahasznosítási költségeit.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
Átmenet ívesből szögletesbe
|
|
|
Duisburg,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapacitás: 1000m3
Kapcsolódó hivatkozások:
A Duisburg-Rheinhausen-i (egykori Hohenbudberg) víztorony a duplatornyos kialakításával egyértelműen kilóg a hagyományos víztornyok sorából. A müncheni Rank fivérek 1915 és 1916 között építették szecessziós stílusban. Az 1960-as évek közepéig a hohenbudbergi rendező-pályaudvaron lévő gőzmozdonyüzemet látta el vízzel. Ezt az üzemet 1988-ban állították le.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
|
|
Eichwalde,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
Az 1912-ben tervezett, majd a következő években felépített Eichwalde-i víztorony az akkor gyorsan terjeszkedő települést látta el vízzel. A második világháború után ez a torony is elvesztette víztárolói funkcióját. Az építmény karbantartása a vízműveknek egyre több gondot okozott. 1988-ban az állami vízgazdálkodás átadta az épületet és a körülötte lévő telek egy részét a községnek. Ez megnyitotta az utat Dr. Wolfram Schleicher számára, aki 1986 óta tervezgette a torony megvásárlását azzal a céllal, hogy maga és családja részére lakássá építse át.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
|
|
Hamburg,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
Hamburg Winterhude nevű városrészében lévő víztorony kialakítása egy 1906/1907-es építészeti pályázatra vezethető vissza, amit Otto Menzel, drezdai építész nyert meg. Az 1912-től 1915-ig, a városi parkban felépített víztorony 3000 m3 térfogatú tartályával típusának egyik legnagyobbika. Magát a víztartályt egy föléhelyezett tambur mögé rejtették, amit zöld rézlemez tető fed. Az épület architektúrája harmonikusan illeszkedik a körülötte lévő parkhoz: a park főútjának tengelye a víztoronyhoz vezet, melynek főhomlokzatát a park fekvésére való tekintettel nem megszokott módon alakították ki.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
Könyvtár és levéltár a Bismarck toronyban
|
|
|
Aumühle,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
Az 1901-ben Hermann Schomburgk hamburgi építész által építtetett aumühlei víztorony már a kezdetektől fogva sokféle funkciót látott el: még egy ma is létező villakolónia közepén építették (Aumühle Hamburg egyik elővárosa), kívülről Bismarck emlékműnek alakították ki, ezért az 1920-as évekig egy Bismarck Múzeum volt a toronytörzsben. A toronyfejben lévő lapos fenekű víztartály látta el a községet és a villakolóniát vízzel, a tartály feletti kilátóként szolgáló lapostetőről ma ismét gyönyörű kilátás nyílik a környékre, Aumühlére és a Sachsenwaldra. Egy víz-, kilátó-, múzeumtorony funkciói egyesülnek egyetlen építményben, amit kívülről Bismarck emlékműnek alakítottak át.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
Meteorológiai mérőállomás a víztoronyba
|
|
|
Berlin,
[]
/
[]
Típus: egyedi
Kapcsolódó hivatkozások:
Az 1886-ban Berlini Steglitz nevű városrészében, a Fichtenbergen épült víztorony a maga építészeti megjelenésével a századforduló előtti idők egyik legkülönlegesebb víztornya. A tornyokra jellemző építésmódra (inkább magas, mint széles) alig emlékeztető formájával eltér attól, amit országszerte toronyként megszokott az ember. Szokatlanul nagy a 17,5 m átmérőjű, függesztett víztartály térfogata is. A 2000 m3-nyi vízzel az 1872-ben Fichtenbergen felépített villakolóniát látták el vízzel.
Ejtőernyőselyem függőágy - a legjobb ajándék
|
|
|
|
A kereső működéséről:
Természetesen lehet keresni régióra, megyére és településre, Budapesten belül kerületre is.
A típus is kiválasztható, itt az elnevezéseket és az osztályozást még finomítjuk.
A választható szűkítések:
Létezik: minden olyan tornyot mutat, amiről biztosan tudjuk, hogy még áll.
Nem létezik: minden olyan tornyot mutat, amiről biztosan tudjuk, hogy még vagy már nem áll, illetve sosem épült meg.
Műemlék: megmutatja a műemlék víztornyokat. Sajnos nagyon kevés van!
Bontásveszély: no comment...
Eladó: szólj, ha tudsz eladó víztornyot, betesszük az adatbázisba!
Térképes: ezeknél a víztornyoknál Google Maps térképet is beágyaztunk.
Koordinátákat várunk minden más víztoronyhoz!
|
|