A települések vízellátó rendszerei vízbeszerzési objektumokból, a település mennyiségi és nyomásigényét kielégítő szivattyútelepekből, közcsőhálózatból és tárolókból állnak. A tárolók, amelyek lehetnek medencék vagy víztornyok, a termelés és a fogyasztás közötti időbeli különbségeket hidalják át.

A városi víztornyok építése a századfordulón kezdődött, azután, hogy a Parlament helyén, az akkor Flottillenplatznak nevezett téren megépült az első budapesti vízműtelep.

A korabeli mérnökök Kőbányán találták meg azt a pontot, amely elég magasnak tűnt ahhoz, hogy onnan küldjék be a vizet a városba. Ott építették meg a székesfőváros első - máig működő - víztároló medencéit, majd egyik első víztornyát is.

A főváros területén több olyan víztorony van, amelyik szerepet játszik vagy játszott a vízellátásban. A korábbi peremvárosok vagy falvak önálló vízművekkel, így víztornyokkal rendelkeztek. Az 1950-es egyesítéskor a Fővárosi Vízművek e berendezéseket átvette, a hálózatot egységesítette, fejlesztette, ennek következtében néhány víztorony feleslegessé vált. Lebontották a rákoscsabai, a budafoki Kereszt-hegyi tornyot valamint a két mátyásföldi Corvin tornyot is.

Építkezés miatt bontották le a Stefánia úti és a kőbányai tornyot. Ez utóbbi akadályozta a kőbányai telepmedence kapacitásának a bővítését ezért döntött a vízművek 1968-ba a torony felrobbantása mellett. Az újpesti víztornyot átállították ipari (nem ivó) víz tárolására, 2003-tól viszont üresen kong ez is.

Ugyancsak ipari vizet tárol a Nagytétényben felállított "Chinoin" víztorony.

A vízellátó rendszerből kivonva, de áll még a kispesti (raktár van benne), a népligeti (a mellette lévő épület lépcsőházaként szolgál, illetve a tartályszint a népligeti galambok wc-je, térdig érő guanoval, legyekkel (kezelője: Fővárosi Vízművek Rt…), a mátyásföldi (lakást építettek köréje), a rákoshegyi víztorony (használatlan, újabban kilátóként működik, elég rossz állapotban van).

A Margitszigetet az 1908. évi XLVIII. Törvény alapján közkertté nyilvánították, és a Fővárosi Közmunkák Tanácsának tulajdona lett. A 96,5 ha területű park fenntartásához jelentős mennyiségű öntözővízre volt szükség, ezért a kedvező adottságú területen kutakat, gépházat, hálózatot és egy víztornyot építettek. Magyarországon már 1880-tól készítettek vasbeton szerkezeteket.

Az 1900. évi párizsi világkiállítást követően dr. Zielinszki Szilárd (1860-1924) műegyetemi tanár mint a Hennebique-féle szabadalmak magyarországi képviselője fontos szerepet vállalt a technológia elterjesztésében. Hamarosan megnyerte a Magyar Mérnök és Építész Egylet bizalmát a vasbeton szerkezetek iránt. A századfordulót követően sorra épültek a víztornyok: az általa tervezett kőbányai (1902-1903), a szegedi (1904), a margitszigeti (1911) és a szabadság-hegyi (1912).

A margitszigeti víztorony alaprajza nyolcszögű, szimmetrikus szerkezet, magassága 55 méter. Vasbeton pillérek alkotják a fő tartószerkezetet, amelyre a 40 méter magasságban elhelyezett, 600m3-es vasbeton víztartály súlya nehezedett, amíg le nem bontották a falait. A torony egy bordás vasbeton sík lapon áll.

A vízellátó rendszer a "várositól" függetlenül működött, 1950-ben ezt is átvette a vízművek. Felismerve a sziget kitűnő adottságait, további kutakat építettek, a többletvizet a Margit hídon át a hálózatba juttatták. Ezzel megpecsételődött a torony sorsa, mert a megemelkedett hálózati nyomás meghaladta a toronymedence 40 m-es magasságát. A torony ma ipari műemlék, szerves része Budapest városképének.

*

Budapesten több tucat víztorony áll a mai napig, jórészük külvárosi gyártelepeken.
Némelyik pedig észrevétlenül megbújik a házak között.

Sőt, van olyan is, amelyik pont háznak álcázza magát. Vagy kéménynek.

*