Az 1898-ban Essen-Steele auf dem Laurentiusberg-ben épített víztorony 1000 m³ vizet magában foglaló Intze-I-es típusú tartályával a nagyobb tornyok csoportjába tartozik. Magánál a tartályrésznél nem utal semmi a különösebb építészeti formavilágra, így már 1898-ban sem rejteték azt homlokzat mögé.
Az egykor az Essen-Steele-i városrészt vízzel ellátó téglatorony eladásra várt, miután 1984-ben üzemen kívül helyezték. Kezdetben igen nagy volt az érdeklődés, ami azonban az épület bejárását követően, annak rossz állaga miatt gyorsan alábbhagyott. A félköríves ablakok a toronytörzsön be voltak falazva, ahol az ablakpárkányok és a díszpárkányok már nem voltak meg, a toronyfejen az acélprofilú szegélyeket a leszakadás fenyegette, mivel a falazatban elhelyezett tartók elrozsdásodtak. A tartály belülről szintén elrozsdásodott, mivel a tető már nem volt vízzáró.

Az újrahasznosítás terve
Axel Kalenborn, aki apjával együtt határozta el, hogy a tornyot megvásárolja 1985-ben, már a tervezés fázisában biztos volt abban, hogy az újrahasznosítás után az épületet a nyilvánosság előtt is megnyitja. Álláspontja szerint egy műemlék a legjobban úgy érthető meg, ha mindeki számára hozzáférhető. A műemléknek belülről és kívülről is eredeti formájában kellett megmaradnia, emiatt az Intze-tartályt megtartották. A művészeti és kézműves galéria teljesítette a tervező nyilvánosság iránti igényét.

A víztartály hasznosításának terve többször változott. Kezdetben kávézó, később étterem lett volna. Mindkét funkció megkívánta volna a könnyű megközelíthetőséget, ez azonban gazdasági okok miatt nem valósult meg. Végül irodák kivitelezésére került sor: a galéria irányítása és a tervezőiroda kapott helyet a toronyban, amíg a helyiségek építészirodának túl szűkössé nem váltak. A toronyfej helyiségeit - egy magánszemélynek való ideiglenes bérbeadás után,- a tervező a saját használatára alakította át, és 1996 elején beköltözött a családjával a toronyba. A galéria megmaradt a toronytörzsben a toronyfej bérbeadása alatt is, és ma is megvan.

Falazat felújítása
Másfél évi tervezést követően 1986 júniusában megkezdődtek a helyreállítás és az átépítés munkálatai a víztornyon. A törzs téglafalazatán végzett felújítás során először is 2-3 cm-es mélységben kíméletes tisztítást végeztek a teljes fugázatban. Több munkaszakaszban 80-90 bar nyomáson, forgó fúvófejes gőztisztítást alkalmaztak. A történeti előképnek megfelelően, azzal azonos formában, új, utóégetett klinkertéglával zárták le a réseket, repedéseket a falazaton. Az ablakokat és a párkányokat is a háború előtti állapotnak megfelelően állították helyre. Végül a kosz lerakódása és a szerves kórokozók elleni védelemként egy hidrofóbikus réteget hordtak fel a falazatra, ennek során m²-enként két liter anyagot vittek fel.

Acél és öntöttvas védelem
A sérült acél- és öntöttvas-szerkezetek statikai megerősítése a torony belső terében több lépcsőben történt: rozsda eltávolítása (Sa 2,5 normaegységfokozattal a DIN 55 982 4. részének megfelelően), azt követően első réteg azonnali felhordása kétkomponensű epoxigyanta-cinkpor alapozóval kb. 60 mikron rétegvastagságban. (Ez a cinkpor alapozó egyébként megvédi az építés során az acélelemeket a határfelületeken bekövetkező alározsdásodástól.) Végül a beltérben három fedőréteget vittek fel egykomponensű modifikált bitumenoldatból (rétegenként 50 mikron vastagságban, 250g/m² anyagmennyiségben minden munkafolyamatnál). A tartály külsején és a környezetében elhelyezkedő acél szerkezeti elemeken zöld fedőréteget alkalmaztak. Mindenekelőtt a megégett, repedt és rozsdásodott helyeket csiszológéppel ragyogó tisztára csiszolták. A kétkomponensű epoxigyanta alapozást aktív korrózivédelem követte, végül fedőrétegként a történeti előképnek megfelelően három rétegben zöld metakril-gyantalakkot alkalmaztak.

Az átépítés műveletei
A torony 1950 óta folyó átépítése a bejárat mellett álló pavilon lebontásával kezdődött. A pavilon további üzemeltetése az adásvételi szerződés feltétele volt, így azt újra kellett építeni korhű stílusban. Ezt az építészeti kiegészítést és a modern kialakítású bejárati előépületet az 1980-as évek posztmodern stílusában kialakított betoldásként lehet értékelni. A toronytörzsben elkészített öt betonfödém által képzett teret a kortárs művészeti és képzőművészeti tárgyak bemutatására tartják fenn. A bemutatóterek ódon hangulatát elsősorban a toronytörzs vakolatlan falai idézik. A toronytörzsben túlnyomórészt a szobrászat remekműveit (bronzból, fából, kőből), képzőművészeti tárgyakat és grafikákat állítanak ki. A galéria látogatóinak lehetőségük nyílik az alkotásokat több szemszögből is megtekinteni a központi csigalépcső segítségével, ami a függőleges irányú közlekedést biztosítja valamennyi emelet és az üvegezett laterna között. A laternából egy fa tetőteraszra jutunk, amelyről 30 m-es magasságban körpanoráma tárul elénk a városra és a közeli Ruhr-vidékre. Az összes emeletet kiegészítésképpen a toronytörzs mentén egy excentrikusan elhelyezett felvonó is összeköti.

Kiállítás, ablak és fény
A toronytörzsben az egykor befalazott ablaknyílásokat kibontották, és öntöttvas szerkezetét a történeti előképnek megfelelően az új, fémszerkezetű ablakok elé helyezték. A négy kiállítószint megvilágítása természetes fénnyel vagy a padlózat vagy a mennyezet szintjéről történik. Az utólag beépített betonfödémek az ablakokat középen megosztják, így mindegyik egyszerre két szintnek biztosít fényt. Hogy az épület a kortárs művészet bemutatására is kiválóan alkalmas, bizonyítja a hatodik, ablak nélküli szint, ami közvetlenül a lakó célokra átalakított víztartály alatt van. Ez a tér különleges légkörét annak köszönheti, hogy a mennyezet funkcióját maga az Intze-tartály látja el. A fény csupán a tartály alját áttörő csigalépcsőn keresztül jut a "kupolaterembe".

A kiállítótermek padozatát fehér és vörös gránitlapok borítják, amelyek íves alakjukkal illeszkednek az falazathoz. Az utólag beépített csigalépcső, éppúgy mint a látszóbeton födémek fehérre festett szerkezete kontrasztban áll a vakolatlan vörös téglafalakkal. A két, víztartályba bebetonozott lakószint elégséges, természetes megvilágítását, 16 db, egymástól egyenlő távolságra elhelyezett, a tartály falát áttörő hőszigetelő üvegezésű ablak biztosítja, anélkül hogy a fémszerkezet szegecskötéseit zavarná. Így a víztorony nyolc emeletén összesen 600 m² hasznos alapterület jött létre.

Összegzés
1988-ban fejeződtek be a két évig tartó felújítási és átépítési munkák az Essen-Steele-i víztornyon. Még az építés alatt 1987 májusában felvették a tornyot Essen városának műemléki jegyzékébe. A Steele-i és környékbeli lakosok, valamint a látogatók intenzív érdeklődése eddig a tervezőt és az építtetőt igazolták: a galéria a művészet kedvelőinek és az alkotóknak népszerű találkozási helyévé vált. A városrész markáns ipari emlékműve azonban nemcsak a művészetek kedvelői körében fogalom, hanem egész Essenben is elismerik, mint múzeumot.