A ma vízimúzeumként működő Mülheim an der Ruhr-i víztorony mellett a Broich-pályaudvaron építettek egy további kazánvíztározót 1901-ben. Ez 600 m³ -es, zárt, Barkhausen-tartályának vizével szolgálta ki a gőzmozdonyokat. A Barkhausen-tartály egy csonkakúp alakú téglafalazaton áll. Mivel az ilyen tartályokra jellemző függőleges és harántirányú támaszrendszer nem illett a zárt téglatörzshöz, a tartályt annak idején fele magasságáig érő csonkakúp formájú vasbeton fal mögé rejtették. Ezt a félig fedő falat egy acél mellvédes körfolyósó zárja le.

Barkhausen-tartályból camera obscura
A Barkhausen-tartályos víztornyokat többnyire ipari és vasúti célokra építették. E tartály kialakítása – a zárt gömbtartályokhoz hasonlóan - azon az elgondoláson alapult, hogy a torony tetejét ne a tartálytól különálló kupolaként képezzék ki, hanem magát a tartályt használják fel tetőszerkezetként. Nemcsak technológiailag, hanem újrahaszosítási téren is komoly nehézségeket jelentett, hogy a körös-körül zárt tartályt, az újjáépítés során egy újféle használatra alkalmassá tegyék. Minden bizonnyal a tartományi virágkiállításnak, a "MüGa"-nak köszönhető, hogy az akkortájt legnagyobb camera obscura a világon a Mülheim an der Ruhr-i, broichi víztorony Barkhausen-tartályában volt található. E kiállítás megnyitására készült el ugyanis az újrahasznosítás projektje 1992. október 4-én.

A tartály kupolájának laternáján keresztül a camera obscura egy háromlencsés rendszer segítségével 360 fokos látószögben képet kivetít ki egy kivetítő asztalra, amely az ellipszis alakú tartály közepén áll. A kerek vetítőasztalon képződik le a sok mozgalmas esemény, ami a víztoronytól 13 méternél távolabb történik. A kivetítőasztal szintjét a tartályban a vasbeton körítőfal lezárásának magasságában helyezték el, így a camera obscurától egy kijárat vezet a szabadban lévő körfolyosóra. Innen egy kültéri csigalépcső vezet a föld szintjére, ami egyben második menekülési útvonal is.

A camera obscura megközelítését ezen kívül egy üvegezett felvonó is lehetővé teszi, ami a Barkhausen-tartály fenekét excentrikusan töri át. Ez a lift összeköti a camera obscura szintjét és az alatta lévő szintet (pénztár és fotókiállítás van itt), emellett összeköttetést biztosít a toronytörzsbeli lokál első és második emelete között is. Ezeket a szinteket egy további csigalépcső köti össze, ami acéllemez profilokból készült. A szuterén szintjén lévő hozzáépítésben találhatók az igazgatási és tárolóhelyiségek, valamint a lokál konyhája is.

Lokál a toronytörzsben
Jürgen Köster belsőépítész irodája 1991-ben vette át az SWB-től a szerkezetet és a hozzáépített épületrészt. A kezdetben felmerült koncepciók után, 1992 februárjában zárult le a jövőbeni toronytörzsbeli lokál belső kialakításának részletes tervezése. 1992 áprilisában a tartományi virágkiállítás alkalmával került sor a lokál megnyitójára.

A kihívás a tervezéssel megbízott belsőépítészek számára abban állt, hogy egy eredetileg nem emberi tartózkodásra tervezett ipari épületet vendéglátóhellyé alakítsanak. Ennek számos feltétele volt. Egyrészt az üzemeltetés munkafolyamatait kellett optimalizálni, másrészt egy olyan kialakításra volt szükség, amit a vendégek kellemesnek találnak. Ez utóbbi nehézséget jelentett, mivel a Broich-i víztorony lokáljának vendégkörét előzetesen nem határozták meg.

A tervezők fontosnak tartották, hogy formailag a víztorony megjelenését változatlanul hagyják, de magukat mégse korlátozzák ezáltal. Így a földszinti alaprajz koncepciója tudatosan a köralakzat ellenében szerveződik. A szokatlan módon kombinált fémszerű anyagok beépítésével a belső kialakítás részleteiben utalások találhatók az ipari berendezések és gépek formanyelvére. Ezzel együtt a hasznosítás szempontjából fontos volt, hogy a víztorony hangulatát sokszínűen alakítsák ki. Így a földszinten egy élénk találkozási pontot rendeztek be, az első emeleten egy nyugodt részt ülőhelyekkel, a második emeleten egy külön használható közösségi helyiséget, amit egyúttal a normál vendéglátó funkcióba is be lehet illeszteni. Ebben a teremben dominál a tartályfenék görbülete, ami maga a mennyezet.

Az emeleti födémet és a tartály alját az ejtőcső köti össze, ami a torony tengelyében helyezkedik el. A tervezők a cső köré forgatható asztalt tettek. A szintet sokféleképpen lehet használni ezzel az asztallal. Az egész bútorzat egyedi, a belsőépítészek mindent ehhez a létesítményhez terveztek (földszinti pult, bárszékek, bisztróasztalok). Világos-vöröses faanyagok, festetlen acéllemezek és csövek a domináns anyagok, melyek kontrasztban állnak a vakolatlan eredeti téglafalazattal és az épületbe újonnan beépített oszlopok, födémek betonfelületeivel.

Összegzés
A "Broich in Mülheim an der Ruhr"-i víztorony a világ legnagyobb camera obscura-jával, és lokállá való átalakításával minden bizonnyal az egyik legszokatlanabb újrahasznosítási példa. A víztorony bravúros hasznosítási ötletéhez igényes belső kialakítás párosul. A hangulatos környezeten észre lehet venni, hogy a belsőépítészek előzetesen behatóan megismerkedtek az ipartörténettel és az ipari terek alakítási lehetőségeivel. Nemcsak a camera obscura látogatása ajánlható a fotóamatőröknek, hanem a toronytörzsbéli lokál is, mely a legmodernebb kor ízlése szerint van berendezve.

A víztorony honlapja >>