Az 1890-ben kialakított vierseni víztorony tartálya 200 m³-es térfogatú. Ez az Intze-I-es típusú tartály még azután is az épületben maradt, miután a víztornyot stúdiógalériás magánlakássá alakították át. Ez nem is csoda, hiszen az 1981-ig használt víztartály jó állapotban volt. A törzsben a torony felépítése óta laktak, és szénkályhával fűtötték. Mindez pozitívan hatott a torony épületállagára.

Szokatlan szerkezet
Az Intze-elv alapján épült víztornyok általánosan elterjedt építészeti kivitelezésével ellentétben a vierseni torony két egymástól teljesen független hengerfalazatból áll. Még a hengerfalazatok alapjai között sincs semmiféle kapcsolat. A belső henger, amelyben a toronytörzsben lévő lakásokat függőlegesen összekötő lépcsőház még ma is megtalálható, az Intze-tartály támaszgyűrűjeként szolgál. Ezt a belső tornyot egy második, külső hengerfalazat veszi körbe. Ez a külső falazat nem csupán a tartály burkolataként szolgál, hanem védi azt a szélnyomás ellen is.

Ezen elrendezésből kifolyólag egy szokatlan Intze-víztorony jelenik meg előttünk: egy kiugró toronyfej nélküli „sima” henger. A téglahomlokzat külső falazatát két vízszintes gipszvakolat sáv tagolja. Így választják el kívülről formailag is az alsó három, kisbelmagasságú toronyrészt a magas, víztartállyal rendelkező fejrésztől. Magas ablaksávok tagolják a fejrész téglalizénái közötti homlokzati felületet, és a 30 m magas épületet karcsúvá formálják. A külső hengerfalazatot lapostető zárja le.

Átépítés önerőből
Miután Dr. Hans Brög professzor Dr. Barbara Wichelhaus professzorral közösen megvette a tornyot fele-fele alapon, nagyrészt önerőből maguk és gyermekeik számára családi házzá építették át. Az átépítési munkák megtervezése szempontjából a műemlékvédelem kikötései és a külső és belső, tartó henger által meghatározott épületforma megőrzése bírtak nagy jelentőséggel.

A tervezést és átépítést megkönnyítette, hogy a törzset a víztorony felépítése óta lakócélra használták. A hengerfalazat gyűrűjében felosztott sok kis teret nagy termekké nyitották össze, hiszen a belső válaszfalak többségét gond nélkül el lehetett távolítani. A közbülső födémek terheit a hengerfalazatok között átívelő dupla T-tartók adják át a hengerfalazatokra. A toronytörzs egyszeres üvegezésű ablakai már az átépítés előtt sem feleltek meg a korszerű hőszigetelési igényeknek.

A szélnek kitett oldalon a lakók már korábban kapcsolt gerébtokos ablakokat építettek be. Ma a toronytörzs homlokzati nyílásait korszerű hőszigetelő üvegezésű faablakok zárják, míg a fejrészen a régi gyári ablakok találhatók. A hőszigetelő üvegezésű faablakok osztóléces felosztása sajnos nem felel meg az eredeti ablakoknak. Felosztásukat csak elnagyoltan másolták le az eredeti ablakok mintájáról. A helyreállított eredeti ablakokat az építtető a toronyszobák szekrényeinek ajtajaivá alakította át.

Nyílt és zárt használat
A belső és külső henger közötti tér kihasználásához egy térbeli összekötő rendszerre volt szükség. A térelosztás különlegességét az alaprajzok köralakja mellett a sok szögletes helyiség és a ferdén elhelyezett falak jelentik. Így a hasznos terület maximumát tudták a konkáv és konvex falazatívekkel biztosítani. Ebben az összefüggésben meg kell említeni, hogy a belső berendezés és bútorzat nagy részét az építtetők maguk tervezték, és így azok különösen is illeszkednek a víztoronynak nagyon is speciális gyűrűformájú alaprajzához. Így például a hálószobában az ágy egy falazott emelvényen nyugszik, a gyerekszobában a polcok a sarkokban kialakult falmélyedésekbe illeszkednek, a konyhai polcokat pedig a külső falazathoz alakítva, félkör alakúra vágták. A torony felső részében, a karcsú ablaksávok magasságában ma a duisburgi Gerhard-Mercator Egyetem stúdiógalériája található. A nyári hónapok alatt diákok műveiből rendeznek kiállításokat a víztartály és a külső hengerfalazat közötti részen, valamint magában a víztartályban, amibe egy csapóajtót is vágtak.

Összegzés
Mivel a törzset már korábban is lakásnak használták, nem volt szükség jelentős átépítési munkára a toronybelsőben. Ez pénzügyileg költségmegtakarítást és az ipari építmény eredeti karakterének megtartását jelentette. Ez utóbbiakat: a víztartályt, a lakórészbeni hajópadlót, a régi ajtókat, a belső és külső téglafalakat, a belső hengerben lévő bazalt csigalépcsőt, mint formai elemeket bevonták az új belsőépítészeti kialakításába. A torony a maga 300 m²-es lakóterületével (3 emelet, megközelítőleg mindegyik 100 m²-es) és a további 200 m²-es kiállítási területével a fejrészben és a víztartályban bőséges teret nyújt a munkához és a mindennapi élethez.