1910-ben Ludwig és Hermann Hannes építészek tervei alapján épült a hamburgi Lokstedt városrész víztornya, mely az 1984-es átalakítása után ma a legmagasabb családi ház Hamburgban.
A 28 m-es, újjávarázsolt toronytörzs egy szegecselt acélhengert tart. 54 m-es összmagasságával típusának viszonylag karcsú képviselője ez a víztorony. Magassága - csakúgy mint Pölnben - érdekessé teszi az átépítést. A mai lakás a toronyfejben lévő, egykor 500 m³ űrtartalmú Intze-I típusú tartályban van. Ez volt az első olyan eset, amikor egy építész acéltartály átépítését kísérelte meg.
Az építésügyi hatóság a víztorony átépítése során a toronyfej magánlakásként való hasznosítását, a torony lábazati részében pedig garzonlakás kialakítását engedélyezte. Az egész toronytörzs a földszintet kivéve következésképp beépítetlen maradt.

Helyreállítási munkák
A helyreállítási munkák közül elsőként egy néhány évvel korábban kivitelezett, szakszerűtlen felújítás nyomait kellett eltávolítani. A félköríves ablakokat abban az időben egyszerűen kivésték. Ma a régi tervek alapján kialakított ablakok zárják a homlokzati nyílásokat. Az eredeti lécosztás helyreállítása különösen fontos volt a mai fő lakószint négy égtáj felé nyíló ablakainál. Csupán a konyha szellőzőcsöve tör keresztül az egyik helyreállított ablak felső részén, amit három, köralakú ablakosztóból alakítottak ki. A cső kivezetése így nem zavarja a víztorony homlokzati összhatását. A toronyfej ezzel a helyreállítással visszanyerte eredeti jellegzetességeit.

Magától értetődő, hogy az átépítési munkák a műemlékvédelem teljeskörű egyetértésével történtek. A többi építési mozzanat is azt példázza, hogy a projekt megvalósulása - a tervezéssel megbízott építész, Siegfried Geisler szavaival élve - a hamburgi műemlékvédelmi hivatallal való hatékony együttműködés eredménye.

Lakás a tartályban
A magánlakás a toronyfejben található. Összesen három szintből áll: az egykori víztartályban lévő háló- és gépészeti szintből, valamint a toronytető alatt lévő fő lakószintből. A toronytető alatti helyiséget függesztett galéria osztja meg.
E galéria acélszerkezete amellett, hogy a tetőszerkezetnek megfelelő tagolású, annak alátámasztásában is szerepet játszik. A harmadik szinten található fő lakószint a szimmetria alapszabályait követi, minden égtájhoz - és ezzel együtt minden ablakcsoporthoz- egy-egy funkciót rendeltek hozzá.
Az egykori víztartályban lévő első és második lakószinten egészen máshogy osztották fel a teret. Az első lakószinten belső falak tagolják a háló-, fürdő és a gyerekszobát egyes átjárószobákra. Belső falak tagolják a második, gépészeti szint alaprajzát is.

Torony a toronyban
A toronyfejben lévő három lakószint között a függőleges közlekedést lift biztosítja, mely az első lakószintre egy perc alatt ér fel. Kialakításával kapcsolatban sokféle elgondolás merült fel, mivel egy kinti, a víztorony mellé állított összekötő torony nem jöhetett szóba. Végül a jó tartószerkezeti megoldást a „torony a toronyban” jelentette. Mégha a víztorony teljes épületszerkezete összedőlne, a toronyban lévő belső torony, ami egyidejűleg lift- és szerelőaknaként működik, akkor is megmaradna. A hatalmas pillérként kialakított belsőtorony átveszi a vascsigalépcső, a víztartály belső körülfalazásának és az ott újonnan épített közbülső födémeknek a terhét. Acéltartót teherviselőként és merevítőként csak költséges beavatkozásokkal és a tartó támasztópontjainak számítógépes kimutatásával (ez utóbbi egymagában 36000 DM-be került volna) lehetett volna felhasználni. Ez a megoldás a meglévő szerkezetben az egyes lakószintek szabadabb alakíthatóságát tette volna lehetővé. Így azonban a lift szögletes aknája bolygatja meg a lakószinteket, és az alaprajzok felosztását is nagyban determinálja. További bosszúságot okozott a tervezőnek a toronyfejen lévő építészetileg zavaró mellvédszegély, ami tűzrendészeti okokból volt szükséges. 29 m magasan egy járható mellvéd veszi körbe a legalsó lakószintet. A mellvéd menekülő-útvonalként való számbavételét a hamburgi tűzoltóság létrái tették lehetővé, mivel a létrák maximálisan 30 méterre húzhatók ki.

Összegzés
A projekt során számos probléma merült fel. A fűtéstechnika, a zajvédelem, a statika és nem utolsósorban a tűzvédelmi törvény követelményeinek kellett egyedi módon megfelelni. A tervező a projekt kezdetén nagyon szkeptikusan állt a dologhoz. De végül mégis az ő érdeme, hogy mindez sikerült, és ezzel a megbízónak egy különleges lakás utáni, régóta dédelgetett vágya teljesülhetett.

A víztorony szimmetriájának következménye, hogy a fő lakószint alaprajzának felosztását a négy világtáj irányába mutató ablakcsoport határozza meg. Az, hogy ebben az összefüggésben az égtájakhoz a megfelelő funkciókat (bejárat, főzés, evés, lakás) hozzá tudták rendelni, az építész szavaival élve szerencsés véletlen volt, ami a lakhatóságot jelentősen javította.